Bones

Hello! ez egy oldal ami a Dr.Csont című sorozattal foglalkozik:D! Jó mulatást!

Dr. Temperance Brennan(Bones):

Személyisége: Dr. Brennan rendkívül zárkózott lény, aki a munkájának, a munkájában él. Valószínűleg családi kapcsolatai (15 éves korában a szülei eltűntek, a testvére lelépett, ő pedig szociális gondozásban élt) miatt érzelmileg teljesen begubózott, nagyon nehezen bízik meg másokban és még nehezebben enged közel magához bárkit is. Ebben a munkája sem segít sokat: szinte az egész világot bejárta már, holttesteket segít, segített azonosítani háborús zónákban, katasztrófa sújtotta helyeken. A modora meglehetősen csípős, szarkasztikus. Az áldozatokat igyekszik mindig kívülálló módon holttestnek tekinteni, nem pedig egy valaha élt embernek, mivel különben nem tudná tartani az objektivitást, ami pedig rendkívül fontos a számára. A nyomozás során mindig a tényekre alapoz, nem szereti a pszichológiai halandzsát (bár Booth kezdi megfertőzni). Gyakran előfordul, hogy járatlannak bizonyul az élet bizonyos területein – például egyáltalán nem ismeri a jelen zenei, illetve mozikultúráját – ilyenkor hangzik el a mondása: "I don't know what that means".

Családja: Bones szülei nyomtalanul eltűntek: 15 éves volt, amikBones szor karácsony előtt magára maradt testvérével, Russ-szal. A bátyja 19 éves volt ekkor, hamarosan ő is elhagyta Temperance-t és az ország nyugati részébe ment dolgozni. Bones-t gondozásba vette az állam, árvaházba került. Az első évad közepén megkéri Booth ügynököt, hogy derítse ki, hova tűntek a szülei. Majd az első éved végén kiderül hogy az anya halott és azóta van a hullája az azonosítatlan részlegben amióta Bones ott dolgozik, de az is kiderül hogy az apja életben van.

 

Seeley Booth:

 

Személyisége: Seeley Booth érdekes személyiség. A katonaságnál sok mindent látott és tapasztalt, megismerte a bűn fajtáit. Ugyanakkor nyitott az emberekre, igyekszik segíteni a rászorultakon, bár "nagy szívét" inkább titkolja. Gyakran szarkasztikus, gúnyos hangnemben tárgyal másokkal, ugyanakkor tud törődő és kedves is lenni, de csak azokkal, akik ezt kiérdemlik. Rendkívül szereti a munkáját, betartja a szabályokat, de ha arról van szó, sutba dobja a szabályzatot, és teszi, amit tenni kell. Booth karaktere az igazi amerikai fickó, akinek mindig helyén van az esze és a szíve.

Seeley Booth korábban az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgált mint mesterlövész. Leszerelése után az FBI bűnmegelőzési osztályára került, jelenleg különleges ügynökként dolgozik. Feladata olyan esetek felderítése, melyben különböző okoknál fogva nehéz azonosítani az áldozatok maradványait, illetve a velük történteket. Nyomozása során együttműködik a Jefferson Intézet munkatársaival, ezen belül is Dr. Temperance Brennan bűnügyi antropológussal és csapatával.

Booth előszeretettel támaszkodik a megérzéseire, emberismeretére, ezzel a módszerrel gyakran szembekerül Bones tudományos tényekkel alátámasztott kijelentéseivel, mégis kettejük eltérő munkamódszere egy hihetetlenül ütős csapatot eredményez.

Angela Montenegro:

Személyisége: Angela Montenegro egyike Dr. Temperance Brennan csapatának. Eredeti foglalkozása szerint művész, rendkívül tehetségesen rajzol. Emellett jól lért a komputerekhez is, így nem csoda, hogy feladata a csontvázak, koponyák 3D-s vizuális rekonstrukciója számítógép segítségével. Angela igazi belevaló, vagány csaj, aki szereti az életet, a bulikat és a pasikat. Az egész csapatból neki van a legnagyobb szíve, így néha nehezen viseli, hogy halottakkal kell dolgoznia. Ugyanakkor empátiája másokkal szemben gyakran segítségére van, így hasznos tanácsokkat tud adni Dr. Brennan-nek. Egyébként Angela Bones egyetlen igazi barátnője, ők ketten mindent meg tudnak beszélni egymással.

Jack Hodgins:

 Személyisége: Dr.Jack Hodgins a csapatban a "bogaras fiú". Imádja a természet minden ocsmány illetve szép dolgát. Zack-el sok kísérleteket szoktak végezni, ami a legtöbbször kudarcba  is meg nem is vonul. Angelába a kezdetektől szerelmes. Később Angelának is megtetszik és egy idő után(pontosabban a 2. évad végén) össze akarnak házasodni, de erre nem kerül sor, mert kiderül, hogy Angelának volt egy másik férje....aki nem akar elváválni tőle. De azért reménykedjünk, hogy sikerül nekik.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 1
Heti: 9
Havi: 12
Össz.: 3 470

Látogatottság növelés
Oldal: Szereplők
Bones - © 2008 - 2025 - drcsontbones.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »